TOLNA MEGYEI ATLÉTIKAI SZÖVETSÉG
Cím: 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 3.
Honlap: -
Tagegyesületek:
- Atlétikai Club Bonyhád
- Atlétikai Club Szekszárd
- Dombóvári Vasutas Atlétikai Sportegyesület
- Omega Atlétikai Club Tamási
- Szekszárdi Atlétikai Klub Sportegyesület
Linkek:
- Magyar Atlétikai Szövetség
- Atlétika Sport és Életmód Magazin
- Sportélmény Alapítvány
- Csillag Balázs
Hírarchívum:
- 2009
- 2008
- 2007
MEGYEI EDZŐTÁBOR
Bonyhád, 2010. aug. 9-15.
A Tolna Megyei Atlétikai Szövetség aug. 9-től rendezte meg hagyományos megyei edzőtáborát Bonyhádon a Petőfi S. Evangélikus Gimnázium sportlétesítményeiben. Az idei évben már rendelkezésre állt a fedett csarnok is, így a versenyzők a legjobb körülmények közepette készülhettek az őszi versenyekre és országos bajnokságokra. Megyénk 4 atlétikával foglalkozó egyesületéből közel kilencvenen vettek részt az edzéseken. Az idei évben először 12 kaposvári atléta jóvoltából régiós szintűvé emelkedett a tábor. A versenyzőkkel foglalkozó hét edzőnek is nagyon hasznos volt az összetartás, ugyanis amellett, hogy egymástól szakmai fogásokat leshettek el, megbeszélhették a versenyrendezéssel kapcsolatos elképzeléseiket, a fedett csarnok téli-tavaszi kihasználásának lehetőségeit. Szóba került a három Dél-Dunántúli megye szorosabb együttműködésének kérdése, elsősorban a közös versenyrendezés területén, de a közös érdekképviselet is fontos helyet kapott a megbeszéléseken.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 115. ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA
Debrecen, 2010. augusztus 7-8.
Kiváló körülmények, ideális időjárás várta a felnőtt országos bajnokság indulóit Debrecenben. Megyénkből hat versenyző teljesítette a nevezési szintet, de csak öten tudtak rajthoz állni, mert a dombóvári Szabó Tünde sérülés miatt kénytelen volt lemondani a részvételről. Savanyú Péter és Ohn Kinga 2-2, Zsigmond Előd, Leicht Viktória és Bakó Zoltán 1-1 számban állt rajthoz. Bakó Zoltánnak az AC Szekszárd nemrégiben megyei csúcsot elért gerelyhajítójának nem sikerült a verseny, egyéni legjobbjától jelentősen elmaradva a 12. helyen zárt. Némi magyarázat, hogy az idén nem erre a versenyre készült, és sajnos augusztusra leszálló ágba került. Leicht Viktória (AC Bonyhád) nagyon izgult a versenyen, így meg kellett elégednie a számára nem túl jó 160 cm-es eredménnyel, ami a 13. helyezéshez volt elég. Zsigmond Előd (AC Szekszárd), aki egyetemi tanulmányai miatt az idén sokkal kevesebb időt tudott a felkészülésre fordítani, 3000 m-es akadályfutásban 9:40.75-ös idővel, ami 15 mp-el gyengébb tavaly elért eredményénél, a 6. helyen végzett. Ohn Kinga (AC Szekszárd) 3000 m-es akadályfutásban bátran versenyzett, a junior bajnokságon elért idejénél egy perccel jobbat futva, 11:27.47 mp-es idővel 5. helyezést ért el. 5000 m-en felejthető időeredménnyel 8. lett. Savanyú Péter (Omega AC Tamási) súlylökésben és diszkoszvetésben is szoros küzdelemben az egyéni csúcsához közeli eredményt elérve, 16.40 ill. 55.59 m-es eredménnyel bronzérmet szerzett.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2010. ÉVI ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÖSSZETETT BAJNOKSÁGA
Budapest, 2010. július 6-7.
Váratlanul kellemes időjárás (25 fok) fogadta a 13-15 éves versenyzőket a Puskás Ferenc Stadionban, néha a kavargó szél megzavarta a versenyeket, de minden körülmény adva volt a jó eredmények eléréséhez. A nemrégiben felújított atlétikai pályán négy Tolna megyei egyesület indította versenyzőit. A hagyományok folytatódtak, az idén sem maradtak érem nélkül szűkebb hazánk fiatal atlétái. Kiemelkedően szerepelt Vass Kata (AC Szekszárd), aki a 13 éves lányok „A” változatú négypróba versenyében magabiztos győzelmet aratott. Greschner Dóra a dombóváriak versenyzője, aki előzetes eredményei alapján esélyesnek számított, sajnos nem tudta valóra váltani reményeinket és az 5. helyen végzett a 14 éves lányok „C” változatú versenyében.
Jobb eredmények:
13 éves lány „A” változat: 1. Vass Kata - AC Szekszárd - 1529 pont
/14.34 – 421 – 140 – 20.63/ edző: Gaál László
11. Marcsa Stella - Szekszárdi AK SE - 1192 pont
/16.20 – 439 – 122 – 17.73/
14 éves lány „C” változat: 5. Greschner Dóra - Dombóvári VASE - 1625 pont
/10.86 – 20.98 – 27.69 – 386/
13 éves fiú „C” váltotat: 10. Balla Zsolt - Tamási Omega AC - 1280 pont
/26.39 – 462 – 10.71 – 24.66/
14 éves lány csapat: 5. Dombóvári VASE - 5320 pont
/Greschner D, Tóth V., Kocsis Zs. Szollár Cs./
14 éves fiú csapat: 6. Szekszárdi AK SE - 3379 pont
/Őry T. , Berecz Cs., Ignácz A., Szoboszlai G./

Válogatott U20-as találkozó Veszprémben
2010. július 07.
Magyarország, Csehország, Horvátország és Szlovénia legjobb 20 éven alulii atlétái találkoztak, a hagyományosan, évente más-más országban megrendezendő viadalon. Az idei évben Magyarország volt a házigazdája ennek a nagy európai és világversenyek előtt álló versenyzőknek remek felkészülési lehetőséget biztosító találkozónak. A versenyen a magyar válogatott győzött 384 ponttal. Második helyen a cseh válogatott (353 pont), harmadikon a horvát (290 pont), negyediken pedig a szlovén csapat végzett (268,5 pont). Az országos junior bajnokságon elért eredményei alapján két Tolna megyei atléta is meghívást kapott a válogatott csapatba. Ohn Kinga (AC Szekszárd) 3000 m-es síkfutásban, Bézsenyi Gergely (Szekszárdi AK SE) pedig a 4 x 100 m-es váltóban képviselhette a nemzeti színeket. Kinga versenyszámában a 3. helyezést szerezte meg 10:23.55 mp-es idővel, ami egyéni csúcsa és biztató formáról tanúskodik az országos felnőtt bajnokság előtt, Gergő sajnos a váltó befutó embereként elejtette a botot és így eredményük nem értékelhető.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2010. ÉVI ORSZÁGOS IFJÚSÁGI , JUNIOR ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGA
Székesfehérvár, 2010. július 2-4.
Nagy meleg és elsősorban az U/23-as korosztályban foghíjas mezőnyök várták legjobb fiatal atlétánkat Székesfehérváron. A rendezők kitettek magukért, magas színvonalon rendezték meg a 3 napos maratoni hosszúságú bajnokságot. Sajnos a pályán nagyon kevés volt az árnyékos hely, ezért a versenyzők kénytelenek voltak hosszú órákat a napon tölteni, ami nem tett jót az eredményeknek. A Tolna megyei atléták 3 arany, 3 ezüst és 3 bronzéremmel lettek gazdagabbak, emellett sok értékes helyezést is elértek. Kár, hogy a 8 negyedik helyezésből nem sikerült többet éremre váltani. Ismét kiemelkedőt produkált Ohn Kinga, aki két versenyszámban is bajnokságot tudott nyerni. Németh Gyula tanítványa a számára újnak mondható 3000 m-es akadályfutásban is biztatóan szerepelt. Kíváncsian várjuk, hogy a nemzetközi mezőnyben mire lesz képes. Szabó Tünde a dombóváriak versenyzője 12 éves kora óta ott van korosztálya élmezőnyében, de bajnokságot még nem sikerült nyernie, most ez sikerült köszönhetően kitartásának és edzőjének Fazekas Gáspárnak, aki a hosszú évek alatt mindig bízott benne. Bakó Zoltán és Bézsenyi Gergő is élete első egyéni érmét szerezte országos bajnokságon, mindketten szorgalmas edzésmunkájuknak és edzőiknek köszönhetik a kiváló eredményeiket. Szembetűnő az ifjúsági korosztály gyenge szereplése, ami megérne egy elemzést az egyesületeknél.
Néhányan folytatják az edzéseket a válogatott szereplés érdekében, de a többség kb. egy hónap szünetet tart és augusztusban megkezdi a felkészülést az őszi versenyekre.
Jobb eredmények:
Ifjúságiak:
Magasugrás: 4. Tóth Bence - Dombóvári VASE - 190
Hármasugrás: 7. Söptei Tamás - Szekszárdi AK SE - 12.58
Gerelyhajítás: 8. Kömüves Balázs - AC Szekszárd - 50.57
Juniorok:
3000 m: 1. Ohn Kinga - AC Szekszárd - 11:05.65
2. Resál Zsanett - AC Szekszárd - 11:11.93
3000 m akadály: 1. Ohn Kinga - AC Szekszárd - 12:27.15
200 m: 3. Bézsenyi Gergely - Szekszárdi AK SE - 22.38
400 m: 3. Hága Krisztián - Szekszárdi AK SE - 51.08
Magasugrás: 4. Leicht Viktória - AC Bonyhád - 164
8. Kákonyi Dóra - AC Szekszárd - 150
Diszkoszvetés: 4. Kákonyi Dóra - AC Szekszárd - 33.84
Gerelyhajítás: 4. Juhász Viktória - Szekszárdi AK SE - 41.75
6. Bogdán Annabella - Szekszárdi AK SE - 38.04
8. Bodakos Dalma - Szekszárdi AK SE - 36.66
100 m: 4. Bézsenyi Gergely - Szekszárdi AK SE - 11.01
110 m gát: 4. Gujás Bence - Szekszárdi AK SE - 15.51
5. Nagy Márk - Szekszárdi AK SE - 16.20
7. Pilisi Zsolt - AC Bonyhád - 16.85
Gerelyhajítás: 4. Besze Zoltán - Dombóvári VASE - 55.22
Távolugrás: 4. Németh Zoltán - Szekszárdi AK SE - 669
Magasugrás: 5. Németh Zoltán - Szekszárdi AK SE - 198
7. Gujás Bence - Szekszárdi AK SE - 175
400 m gát: 6. Nagy Márk - Szekszárdi AK SE - 61.43
Hármasugrás: 8. Papp Zoltán - AC Bonyhád - 11.96
Súlylökés: 8. Rácz Norbert - AC Szekszárd - 13.51
Utánpótlás korúak:
1500 m: 1. Szabó Tünde - Dombóvári VASE - 4:50.25
Gerelyhajítás: 2. Bakó Zoltán - AC Szekszárd - 58.88
3000 m akadály: 2. Zsigmond Előd - AC Szekszárd - 9:57.16
4. Szőke Gergő - AC Szekszárd - 10:51.60
5000 m: 3. Faldum Gábor - AC Szekszárd - 15:25.98
800 m: 5. Szabó Tünde - Dombóvári VASE - 2:27.48
5000 m: 6. Szabó Tünde - Dombóvári VASE - 18:55.75
400 m gát: 7. Zsigmond Előd - AC Szekszárd - 68.29
NEMZETKÖZI GYERMEK ATLÉTIKAI VERSENY
Varsó, 2010. június 17-20.
Idén 5. alkalommal került megrendezésre Varsóban a Nemzetközi Gyermek Atlétikai Találkozó. Az 1997-ben, 1998-ban és 1999-ben született korosztályok részére kiírt versenyen 7 nemzet képviseltette magát: LENGYELORSZÁG, UKRAJNA, ÉSZTORSZÁG, LETTORSZÁG, LITVÁNIA, SZLOVÁKIA és MAGYARORSZÁG. A versenyszámok a hagyományoknak megfelelően a következők voltak: 60 m-es, 300 m-es és 600 ill. 1000 m-es síkfutás, magas és távolugrás valamint kislabdahajítás. Ismét óriási versenyt vívtunk a házigazda lengyelekkel, sikerült még közelebb kerülni hozzájuk, és a nemzetek rangsorában az elmúlt évekhez hasonlóan másodikak lettünk. 10 aranyérmet, 10 ezüstöt, 11 bronzérmet nyertünk, valamint három negyedik, egy ötödik és egy hatodik hely lett az egyéni eredmény.
Örvendetes módon két Tolna megyei versenyző is képviselhette hazánkat a magyar diákválogatott tagjaként. Tóth Lili a dombóvári és Valkay Tamás a szekszárdi atlétika tehetségei egyaránt megállták a helyüket. Tamás 60 m-es síkfutásban második helyezést ért el 8.34 mp-es eredménnyel, Lili pedig a számára kicsit rövid 600 m-en harmadik lett 1:45.59-es idővel. Fazekas Gáspár és Gaál László tanítványai az őszi országos versenyeken további értékes helyezéseket szerezhetnek.

ÚJ MEGYEI REKORD FÉRFI GERELYHAJÍTÁSBAN
Június 17-18-án megrendezett Baranyai megyei felnőtt bajnokságon rajthoz álltak az AC Szekszárd versenyzői is. A kellemes körülmények között megrendezett versenyen Bakó Zoltán gerelyhajításban megjavította Posta Endre 1992 óta fennálló 62.42 m-es megyei csúcsát. Az eredmény már várható volt, mert az előző versenyeken már a rekord közelébe dobott a 20 éves atléta, de néhány technikai hiba miatt nem sikerült a kiemelkedő eredmény. Takács László tanítványánál további fejlődés várható, ami jó helyezést érhet a következő hónapban megrendezendő országos bajnokságon.
Jobb eredmények:
Gerelyhajítás (800 g): 1. Bakó Zoltán - AC Szekszárd - 63.64
4. Kömüves Balázs - AC Szekszárd - 52.19
Súlylökés (7.26 kg): 4. Bakó Zoltán - AC Szekszárd - 12.34
5. Rácz Norbert - AC Szekszárd - 12.02
Magasugrás: 4. Kákonyi Dóra - AC Szekszárd - 155
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA
III-IV KORCSOPORTOS EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG
Budapest, UTE Atlétikai Stadion, 2010. június 07.
Az idei tanévben, az MDSZ Tolna megyei tagjának Takács Lászlónak a javaslatára, először került megrendezésre az 1997-98-ban született korosztály részére az egyéni pályabajnokság, melyet együtt rendeztek az 1995-96-os korosztály versenyeivel. Megyénk versenyzői szép sikereket értek el. Kiemelkedik Greschner Dóra teljesítménye, aki hatalmas egyéni csúccsal a kurdi Általános Iskola történetének első diákolimpiai aranyérmét szerezte a lányok súlylökő versenyében. A nagy létszámú mezőnyök miatt a legtöbb versenyszám maratoni hosszúságura nyúlt, ami kedvezőtlenül befolyásolta az eredményeket. Az aranyérmen kívül még két ezüstöt, egy bronzot és több értékes helyezést is szereztek megyénk diákversenyzői.
Jobb eredmények:
III. korcsoport
Magasugrás: 2. Vass Kata - Nagydorog Széchenyi I. - 144
600 m: 5. Tóth Lili - Dombóvár József A. - 1:45.29
Távolugrás: 8. Pintér Péter - Szekszárd Babits - 526
IV. korcsoport
Súlylökés: 1. Greschner Dóra - Kurd Körzeti Ált. Isk. - 13.30
Távolugrás: 2. Kecskés Máté - Szekszárd Babits M. - 630
1500 m: 3. Halmai Balázs - Szekszárd Dienes V. - 4:23.53
4 x 100 m: 5. Bonyhád ONI - 47.97
(Radisavljevics Milán, Gulyás Péter, Koncz Olivér, Trucza Márk)
4 x 100 m: 6. Paks Deák F. - 54.48
(Molnár Bettina, Somogyi Renáta, Erőss Kármen Adorján Viktória)
ORSZÁGOS VIDÉKBAJNOKSÁG – ZALASZÁM KUPA
Zalaegerszeg, 2010. június 5.
Néhány az országos junior ill. felnőtt bajnokságra készülő Tolna megyei versenyzőnek jól illett a felkészülésébe az Országos Vidékbajnokság, ahol többen biztató formáról tettek tanúbizonyságot. Savanyú Péter megnyerte a súlylökést és a diszkoszvetést, Bézsenyi Gerely pedig mindkét sprintszámban egyéni csúccsal verekedte be magát a döntőbe.
Jobb eredmények
Súlylökés: 1. Savanyú Péter - Tamási Omega AC - 16.18
Diszkoszvetés: 1. Savanyú Péter - Tamási Omega AC - 54.12
800 m (Gyermek): 1. Tóth Lili - DOVASE - 2:27.36
5000 m: 2. Szabó Tünde - DOVASE - 18:14.10
100 m: 4. Bézsenyi Gergely - Szekszárdi AK SE - 11.17
Magasugrás: 5. Németh Zoltán - Szekszárdi AK SE - 195
110 m gát: 5. Nagy Márk - Szekszárdi AK SE - 16.98
200 m: 7. Bézsenyi Gergely - Szekszárdi AK SE - 22.38
Hármasugrás: 8. Söptei Tamás - Szekszárdi AK SE - 12.29
DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ, II. KORCSOPORT
TATA, 2010. június 1.
A gyakorlatilag két napja zuhogó eső lehetetlenné tette a verseny hagyományos megrendezését, ezért a versenybíróság elnöke a gyerekek egészsége érdekében úgy döntött, hogy a 60 m-es síkfutást és a távolugrást fedett létesítményben rendezik, a váltófutást pedig elhagyják. A lány csapatok Tatabányán, a fiúk pedig Tatán versenyeztek. A fiúk hárompróba versenyében nagyszerű Tolna megyei siker született, Valkay Tamás a szekszárdi Baka I. Ált. Isk. tanulója az első helyen végezve, országos diákolimpiai bajnoki címet szerzett. A megyei döntőn remek eredményekkel első helyezést elért bátaszéki fiú és tamási lány csapatot megzavarták a rossz körülmények, az elvárásoknál gyengébben teljesítve a 7. ill. 13. helyen végeztek.
Eredmények:
Fiú egyéni verseny: 1. Valkay Tamás - Szekszárd Baka Ált. Isk. - 412 pont (8.46 462 38.24)
Fiú csapatverseny: 7. Bátaszék Kanizsai D. Ált. Isk. - 1557 pont
Lány csapatverseny: 13. Tamási - 1754 pont
18. Nagydorog Széchenyi Ált. Isk. - 1680 pont
DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT
BUDAPEST 2010. MÁJUS 29-30.
16 sportoló, 21 versenyszámban képviselte megyénket a Diákolimpia országos döntőjén, Budapesten az UTE atlétikai centrumában. Egy arany, két ezüst és három bronzérem került versenyzőink birtokába. Kiemelkedően szerepelt Ohn Kinga a szekszárdi Garay Gimnázium atlétája, aki 1500 m-en szerzett ezüstérme után 3000 m-en már nem talált legyőzőre. Beke Zsanett megszerezte szokásos érmét, ezúttal 3000 m-es síkfutásban. Juhász Viktória gerelyhajításban szerzett 2. helyezésével esélyeit valóra váltotta.
Jobb eredmények:
VI. kcs. 3000 m: 1. Ohn Kinga - Szekszárd Garay Gimn. - 10:37.57
1500 m: 2. Ohn Kinga - Szekszárd Garay Gimn. - 4:51.99
VI. kcs. gerely: 2. Juhász Viktória - Szekszárd Szt. László - 41.36
4. Nemes Hajnalka - Szekszárd Szt. László - 37.03
VI. kcs. 110 gát: 3. Gujás Bence - Szekszárd Garay Gimn. - 16.34
V. kcs. 3000 m: 3. Beke Zsanett - Dombóvár Illyés Gimn. - 11:05.33
VI. kcs. 4 x 100 m ffi: 3. I. Béla Gimn. Szekszárd - 44.94
VI. kcs. gerely: 4. Besze Zoltán - Dombóvár Apáczai - 52.49
VI. kcs. magasugrás: 4. Németh Zoltán - Szekszárd I. Béla Gimn. - 192
VI. kcs. 100 m: 5. Bézsenyi Gergely - Szekszárd I. Béla Gimn. - 11.49
VI. kcs. 200 m: 6. Bézsenyi Gergely - Szekszárd I. Béla Gimn. - 23.17
MEGYEI EGYÉNI ÉS ÖSSZETETT RANGLISTA VERSENY
Szekszárd, 2010. május 28.
Szerény létszámú versenyző vett részt a megyei szövetség által rendezett idei második versenyen. A diákolimpia atlétikai eseményei miatt, sok diáknak nem illett bele a versenyprogramjába a május 28-i esemény. A dobószámokban voltak népesebb mezőnyök és jó eredmények. A serdülők összetett versenyszámaiban csak nyolcan indultak, remélhetőleg az országos bajnokságig jóval többen készülnek fel.
EREDMÉNYEK (38,0 KB)
ORSZÁGOS EGYETEMI ÉS FŐISKOLÁS BAJNOKSÁG
Budapest - UTE pálya, 2010. május 22-23.
Savanyú Péter, az Omega AC Tamási versenyzője, a hétvégén megrendezett Országos Egyetemi és Főiskolai Bajnokságon új megyei diszkoszvető csúcsot ért el. A Nyugat-Magyarországi Egyetem színeiben induló kitűnő diszkoszvető 56,82 méterre javította saját korábbi csúcsát.
A versenyen részt vett még két szekszárdi atléta is: Hága Krisztián (Kaposvári Egyetem) 200 méteren, míg Ohn Kinga (AC Szekszárd) meghívottként 3000 méter akadályon próbálhatta ki magát.
Eredmémyek:
Diszkoszvetés (2 kg) férfi: 1. Savanyú Péter - 87 - NYME - 56,82
200 m férfi "A" döntő: 4. Hága Krisztián - 91 - KE - 22,39
3000 m akadály női: Ohn Kinga - 90 - AC Szekszárd - 11:39,61
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2010. ÉVI ORSZÁGOS VÁLTÓBAJNOKSÁGA
Budapest - BEAC pálya, 2010. május 15.
Hideg esős időben rendezte meg a Magyar Atlétikai Szövetség az Országos Váltóbajnokságot. Az új helyszínen, a megyéből csak három csapat indult négy versenyszámban. Legjobb eredményt a Szekszárdi AK SE junior férfi 4 x 100 m-es váltója érte el második helyezésével. Nagy küzdelemben szorultak le a dobogó tetejéről, teljesítményük kedvezőbb időjárás esetén valószínűleg új megyei junior csúcsot ért volna. Az AC Szekszárd és a DOVASE serdülő korú lányainak 5. ill. 7. helyezésével az edzők elégedettek voltak.
Eredmények:
4 x 100 m junior férfi: 2. Szekszárdi AK SE - 43.22 (Németh Zoltán, Hága Krisztián, Gujás Bence, Bézsenyi Gergő)
4 x 600 m 13 éves női: 5. AC Szekszárd - 7:46.46 (Purgel Fanni, Szabó Izabella, Vass Kata, Rodenbücher Adrienn)
4 x 800 m serdülő női: 7. DOVASE - 10:51.84 (Szauter Daniella, Szollár Csenge, Kocsis Zsófia, Losteiner Cecilia)
TOLNA MEGYEI ATLÉTA SZAKEMBEREK KITÜNTETÉSE
Az elmúlt napokban két Tolna megyei atléta szakember kapott kitüntetést.
Takács László az AC Szekszárd ügyvezető elnöke, neves sportolók és szakemberek között vehette át Jauernik Istvántól, az Önkormányzati minisztérium államtitkárától és Simóka Beátától, a tárca sport szakállamtitkárságának vezetőjétől a Magyar Sportért Díj III. fokozatát.
Fazekas Gáspár a Dombóvári VASE edzője több évtizedes utánpótlás nevelő munkájáért a Magyar Atlétikai Szövetség közgyűlésén, ünnepélyes keretek között vehette át az „Atlétika Utánpótlásért” kitüntetést.
Mindkét szakembernek gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk.

A Magyar Köztársaság 2010. évi Országos 10000 m-es bajnoksága
Budapest, 2010. május 9.
Ideális idő, nagy érdeklődés fogadta a budapesti Vasas pályán a 10.000 m-es bajnokság résztevőit. 32 férfi és 20 női versenyző fejezte be a versenyt, ahol megyénkből három futóatléta állt rajthoz. Ohn Kinga az AC Szekszárd kiválósága a junior női mezőnyben nem talált legyőzőre, megszerezte idei első egyéni országos bajnoki címét. Klubtársa Zsigmond Előd az U/23 férfiak mezőnyében ötödik, Szabó Tünde a DOVASE versenyzője pedig ugyanezen korosztály női mezőnyében hatodik helyezést szerzett.

MISI KUPA
Miskolc, 2010. május 8.
Megyénk három egyesülete indította legjobb gyermek korosztályos versenyzőit Miskolcon a helyi sportiskola versenyén. A legtöbb gyereknek ez volt az első olyan versenye, ahol hosszú utazás után, ismeretlen körülmények között kellett versenyezni. Volt, akire bénítóan, volt, akire serkentőleg hatottak ezek a körülmények. Mindenesetre nagyon sok érmet és nem utolsó sorban versenytapasztalatot szereztek sportolóink ezen a hasznos versenyen. Több olyan, biztató eredmény született, amelyek a következő hetek diákolimpiai versenyein jó helyezéseket érhetnek, akár országos szinten is.
Érmet szerző versenyzőink:
Arany:
Göttlinger Laura (2001) - Szekszárdi AK - Kislabdahajítás - 20.50
Tóth Lili (1998) - DOVASE - 1000 m - 3:13.6
Göttlinger Laura (2001) Szekszárdi AK 600 m 2:25.3
Hornok Enikő (1998) - Szekszárdi AK - 60 m gát - 10.5
Ignácz Dániel (1998) - Szekszárdi AK - 60 m gát - 10.5
Rittberger András (2001) - Szekszárdi AK - 60 m - 9.6
Valkay Tamás - AC Szekszárd - 60 m - 8.6
Kelemen Zsombor (2000) - AC Szekszárd - 60 m - 9.7
Ezüst:
Kapás Tekla (1999) - AC Szekszárd - kislabdahajítás - 38.43
Hornok Enikő (1998) - Szekszárdi AK - magasugrás - 121
Angyal Balázs (1999) - Szekszárdi AK - magasugrás - 125
Holcz Máté (1998) - AC Szekszárd - távolugrás - 447
Valkay Tamás (1999) - AC Szekszárd - távolugrás - 458
Simon Kata (2000) - DOVASE - 1000 m - 3:50.3
Boros Dorka (1999) - DOVASE - 1000 m - 3:52.1
Kelemen Zsombor (2000) - AC Szekszárd - 1000 m - 3:45.6
Pap Endre (1999) - Szekszárdi AK - 1000 m - 3:29.2
Holcz Máté (1998) - AC Szekszárd - 1000 m - 3:30.3
Takács Ágnes (2001) - Szekszárdi AK - 600 m - 2:25.6
Székely Zsófia (2000) - DOVASE - 300 m - 55.3
Holcz Máté (1998) - AC Szekszárd - 60 m gát - 10.5
Bronz:
Horváth Ágnes (1999) - AC Szekszárd - magasugrás - 110
Mercz Kevin (1999) - AC Szekszárd - távolugrás - 404
Rittberger András - Szekszárdi AK - távolugrás - 349
Kapás Tekla (1999) - AC Szekszárd - 1000 m - 4:02.2
Tonács Dóra (1998) - DOVASE - 1000 m - 3:44.0
Szemerei Levente (2000) - AC Szekszárd - 1000 m - 3:47.6
Ignácz Dániel (1998) - Szekszárdi AK - 1000 m - 3:35.0
Mercz Kevin (1999) - AC Szekszárd - 60 m - 9.6

ATLÉTIKAI CSARNOKAVATÓ BONYHÁDON
Április 26-án átadták rendeltetésének Bonyhádon a Petőfi S. Evangélikus Gimnázium új atlétikai csarnokát, ahol egy 6 sávos 60 m-es futópálya, egy kétsávos 150 m-es futókör, két távolugró, két magasugró és egy rúdugró pálya került kialakításra. A csarnokot, amelyet a volt cipőgyári épületből alakítottak ki, alkalmassá tették kézilabda, kosárlabda, röplabda és teniszmérkőzések megrendezésére is. A létesítményt kb. 100 millió forintból és rengeteg társadalmi munkával, összefogással sikerült kialakítani. A gimnázium diákjai, akik a sportban mindig a megye élvonalába tartoztak az eddiginél sokkal jobb körülmények között készülhetnek a versenyekre, mérkőzésekre, tovább öregbíthetik iskolájuk hírnevét. Nem csak a sportolók, hanem az intézmény összes diákja lehetőséget kapott arra, hogy a már jó ideje bevezetett mindennapos testnevelési órákon és edzéseken kiváló körülmények között vehessen részt. Az atlétikai centrum nem csak a bonyhádi atlétáknak, hanem az egész Dél- Dunántúli régió versenyzőinek nyújt versenyzési, edzési, edzőtáborozási lehetőségeket.
A megnyitó ünnepségen részt vett Gáncs Péter evangélikus püspök, Molnár Zoltán a MOB titkára, Gyulai Miklós a MASZ elnöke, Szlatényi Zoltán az MDSZ főtitkára, Dr. Szabó Tamás a NUSI igazgatója, Istvánfi Csaba a Semmelweis Egyetem tanára, Potápi Árpád országgyűlési képviselő, Bonyhád polgármestere.
Ónodi Szabolcs igazgató, akinek kinevezése óta kívül-belül megújult a gimnázium, köszönetet mondott mindazoknak, akik segítségére voltak ennek a nagyszerű létesítménynek a létrehozásában. Molnár Zoltán főtitkár végezetül a MOB érdemérmét, Hajós Alfréd olimpiai aranyérmének másolatát, adta át Gáncs Péternek, Potápi Árpádnak és Ónodi Szabolcsnak.
Az ünnepség után a sportolók vették birtokba a pályákat, kézilabda, röplabda, és labdarúgó mérkőzések zajlottak a csarnok egyik felében miközben a másik oldalon bonyhádi, pécsi dombóvári és szekszárdi atléták folytattak színvonalas magasugró küzdelmet.
A versenyen Tóth Bence a DOVASE magasugrója 190 cm-rel új egyéni csúcsot ért el, várjuk a folytatást szabadtéren is.
MEGYEI RANGLISTA VERSENY
Szekszárd, 2010. április 23.
A Tolna megyei Atlétikai Szövetség hagyományosan április végén rendezte szabadtéri idényt nyitó versenyét. Az időjárás kegyeibe fogadta az indulókat, gyönyörű napsütésben, igazi tavaszi időben versenyezhettek a megye 5 egyesületének versenyzői. A mezőnyt néhány mohácsi és veszprémi versenyző is színesítette. Miután a Tm-i Diáksport Tanács az idén korábban, szerdán és csütörtökön rendezte a középiskolások számára a megyei diákolimpia döntőjét, sajnos versenyünkön a megszokottnál kisebb létszámú versenyző vett részt. A hosszú tél miatt sokan lemaradásban vannak a technikai munkában, ezért kevesebb jó eredménynek örülhettünk.

EREDMÉNYEK (46,0 KB)
Magyar Köztársaság 32. Kismaraton Országos Bajnoksága
ENCS, 2010. április 18.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendezők kiváló versenyt rendeztek, az időjárás is melléjük szegődött, így aztán sok panaszra nem lehetett oka a versenyzőknek és edzőknek. Némi zavart csak a vidéket sújtó árvíz és a hosszúra nyúlt eredményhirdetés okozott. Megyénk futóatlétái a hosszú utazás ellenére remekül szerepeltek. A nagy távolság miatt az edzők csak azokat a versenyzőiket indították, akik eséllyel vehették fel a küzdelmet az igen erős és népes mezőnyökkel. 6 érem került szűkebb hazánkba, ami éppen duplája az elmúlt évben elérthez képest. Kiemelkedően szerepelt az AC Szekszárd junior női csapata, a sérülése után sikeresen visszatérő Ohn Kinga vezetésével aranyérmet nyertek. A dombóvári Szabó Tünde ezüstérme kisebb meglepetést okozott, mivel felkészülése sérülések miatt nem volt zavartalan. Fazekas Gáspár megdicsérte a 14 éves serdülő lány csapatát, akik végig remekül futva a dobogó 2. fokára állhattak fel.
Eredmények:
Junior női csapat: 1. AC Szekszárd - 2:44:24 (Ohn Kinga, Resál Zsanett, Kómár Zsóka)
U23 nők: 2. Szabó Tünde - DOVASE - 1:20:22
Junior nők: 2. Ohn Kinga - AC Szekszárd - 53:18
14 éves serdülő lány csapat: 2. DOVASE - 2:36:40 (Losteiner C., Tóth V., Kocsis Zs., Besenyei E.)
Junior nők: 3. Resál Zsanett - AC Szekszárd - 53:33
U23 férfi csapat: 3. AC Szekszárd - 3:49:38 (Zsigmond Előd, Szőke Gergő, Asztalos Dénes)
14 éves serdülő lányok: 4. Losteiner Cecília - DOVASE - 36:40
Junior nők: 6. Kómár Zsóka - AC Szekszárd - 57:33
15 éves serdülő fiúk: 6. Halmai Balázs - AC Szekszárd - 39:20
U23 férfiak: 6. Zsigmond Előd - AC Szekszárd - 1:11:35
14 éves serdülő lányok: 7. Tóth Virág - DOVASE - 37:46
Ifjúsági nők: 8. Beke Zsanett - DOVASE - 44:44
Junior férfiak: 11. Varga Zsolt - AC Szekszárd - 1:16:24

2009 LEGJOBB TOLNA MEGYEI IFJÚSÁGI ATLÉTÁI
A Tolna Megyei Atlétikai Szövetség közgyűlése minden évben megválasztja az év ifjúsági atlétáit. 2009-ben az AC Szekszárd versenyzői Bogdán Annabella és Németh Zoltán végeztek a megyei rangsor elején. Móra Zoltán és Scherer Tamás tanítványai versenyszámaikban az országos élmezőnybe tartoznak, Annabella válogatottsággal Zoltán pedig megyei ifjúsági csúcsbeállítással is büszkélkedhet. A díjakat Gaál László a szövetség elnöke adta át a megyei mezei futó diákolimpia eredményhirdetése során.
ORSZÁGOS SERDÜLŐ FEDETT PÁLYÁS ÖSSZETETT BAJNOKSÁG
Budapest, SYMA Csarnok, 2010. március 13.
Az év utolsó fedett pályás versenyén csak egy Tolna megyei versenyző állt rajthoz, de ő kiváló versenyzéssel ezüstérmet szerzett. Kecskés Máté a Szekszárdi AK SE versenyzője mindegyik versenyszámban elérte vagy megközelítette egyéni legjobbját, ami egy kiváló összetett eredmény eléréséhez volt elegendő.
Ötpróba: 2. Kecskés Máté - Szekszárdi AK SE - 2553 pont, edzője: Scherer Tamás
(8.82 – 621 – 11.10 – 174 – 3:12.87)
Az összetett verseny keretei között rendezték meg a serdülő bajnokság néhány versenyszámát, amelyek nem fértek be az egynapos időrendbe így ezen a bajnokságon szerepeltek az AC Bonyhád rúdugró, akik két éremmel térhettek haza. Scheidler Géza tanítványai téli fedett edzéslehetőség híján jó eredményekkel kezdték az évet.
Rúdugrás 14 éves fiúk: 2. Trucza Márk - AC Bonyhád - 310, edzője: Scheidler Géza
Rúdugrás 24 éves lányok: 3. Csábrák Dalma - AC Bonyhád - 220
JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI TÉLI DOBÓ OB
Szombathely, 2010. március 13.
A fedett pályás atlétikai idénnyel együtt ért véget a dobók téli szabadtéri versenysorozata, ahol utoljára a juniorok és az ifjúságiak döntötték el a bajnoki helyezéseket. Megyénkből a Tamási Omega AC és a Szekszárdi AK SE versenyzői indultak el a versenyen. A junior lányok gerelyhajító versenyében Juhász Viktória bronzérmet szerzett, tavalyi egyéni csúcsához közeli eredménnyel.
Eredmények:
Junior női gerelyhajítás: 3. Juhász Viktória - 91 - Szekszárdi AK SE - 42,18 m, Edzője: Móra Zoltán
4. Bogdán Annabella - 92 - Szekszárdi AK SE - 41,40 m
Ifjúsági fiú diszkoszvetés: 10. Szuhai Balázs - 93 - Omega AC Tamási - 32,64 m
SERDÜLŐ TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁG
Budapest, Puskás F. Stadion, 2010. március 6.
A fedett bajnoksággal egy időben a hosszú dobások művelői, a szomszédos dobópályán mérhették össze felkészültségüket. A hideg időjárás néhány számban elijesztette az indulókat. A foghíjas mezőnyök annak is voltak köszönhetőek, hogy a hosszú hideg tél és sok hó miatt technikai edzéseket alig tudtak végezni. Ez a bajnokság is hozott egy aranyérmet a Tamási Omega AC versenyzője Balla Zsolt révén, aki szoros küzdelemben szerezte meg az első helyet.
Jobb eredmények:
Diszkoszvetés 13 éves fiúk: 1. Balla Zsolt - Tamási Omega AC - 24.98
edzői: Lacza András és Savanyúné Turbók Mária
Gerelyhajítás: 15 éves fiúk: 4. Bagdány István - AC Szekszárd - 45.96
FEDETT PÁLYÁS SERDÜLŐ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
Budapest, SYMA Csarnok, 2010. március 6.
Első alkalommal került sor korosztályos serdülő bajnokságra, a 13-14 évesek számára új versenyzési lehetőséget és bajnoki szereplést kínált a serdülő fedett pályás bajnokság korosztályos megrendezése. Miután a bajnokságra csak régiós versenyeken elért eredményekkel lehetett nevezni, a fiatal versenyzők a téli időszakban is több versenyen indulhattak ezzel megtörve a máskor oly hosszúra nyúló versenymentes időszakot. Megyénk valamennyi egyesülete kihasználta ezt az új lehetőséget és annak ellenére, hogy a bajnokságon volt rajtuk az idén 2-3. alkalommal szögescipő, nagyon szép eredményeket értek el. Fiatal sportolóink 4 érmet és több értékes helyezést szereztek. Kiemelkedően szerepelt az AC Szekszárd nagydorogi illetőségű versenyzője, Vass Kata aki a 13 évesek magasugró mezőnyében a legjobbkor javítva egyéni csúcsot nem talált legyőzőre. A dombóvári lányok két ezüstöt nyertek Greschner Dóra és Tóth Virág révén, mindketten remek versenyzéssel bizonyították, hogy a kellő időben tudnak kiemelkedő teljesítményt nyújtani. A negyedik érmet Pintér Péter (AC Szekszárd) szerezte, akinek utolsó hajszállal belépett ugrása a győzelemhez is elég lett volna.
Jobb eredmények:
Magasugrás 13 éves lányok: 1. Vass Kata - AC Szekszárd - 150, edzője: Gaál László
Súlylökés 14 éves lányok: 2. Greschner Dóra - DOVASE - 11.46, edzője: Tarr Imre
1000 m 14 éves lányok: 2. Tóth Virág - DOVASE - 3:18.43, edzője: Fazekas Gáspár
Távolugrás 13 éves fiúk: 3. Pintér Péter - AC Szekszárd - 491, edzője: Gaál László
Magasugrás 13 éves fiúk: 4. Rács Balázs - Szekszárd AK SE - 140
60 m gát 15 éves fiúk: 4. Kecskés Máté - Szekszárd AK SE - 8.77
Magasugrás 15 éves fiúk: 4. Kecskés Máté - Szekszárd AK SE - 173
Súlylökés 13 éves fiúk: 5. Árvai Roland - AC Szekszárd - 906
6. Pintér Péter - AC Szekszárd - 901

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2010. ÉVI TÉLI DOBÓ BAJNOKSÁGA
Budapest, 2010. 02. 27.
Diszkoszvetés (2 kg) férfi
1. Savanyú Péter - 87 - Omega AC Tamási - 54,17
A bajnok edzője: Annus Adrián
2. Mozsdényi Dávid - 86 - VEDAC - 53,44
3. Bognár Szabolcs Károly - 70 - Zalaszám-ZAC - 51,36
Így kezdődik a felnőtt téli dobóbajnokság jegyzőkönyve. Savanyú Péter megszerezte Tolna megye idei első bajnoki aranyérmét. A hírek szerint egyéni szponzor által támogatott versenyző remekül kezdte az évet, egyéni csúcsától alig elmaradva megnyerte a versenyt. A most következő horvátországi edzőtábor után várjuk a további jó eredményeket.
Bakó Zoltán az AC Szekszárd gerelyhajítója is biztatóan kezdte az évet 57.63 m-es dobásával a 7. helyet szerezte meg.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2010. ÉVI FEDETT PÁLYÁS BAJNOKSÁGA
Budapest – SYMA Csarnok,2010. február 27-28.
14 versenyszámban avattak bajnokot az idei felnőtt fedett pályás bajnokságon, ahol megyénkből csak két versenyző indult, ez sajnos az utóbbi évek negatív rekordja. A junior korba lépett Németh Zoltán a Szekszárdi AK SE versenyzője magasugrásban 195 cm-es eredménnyel a 7. helyen végzett. A téli technikai edzések alacsony száma miatt ez jó kezdésnek számít. Asztalos Dénes (AC Szekszárd) 800 m-en a 12 helyezést szerezte meg 1:59.69 mp-es idővel.
MEGYEI ATLÉTIKAI TEREMBAJNOKSÁG
SZEKSZÁRD, 2010. február 27.
Szép számmal jelentek meg a gyermek korosztályos versenyzők a Tolna megyei Atlétikai Szövetség idei első rendezvényén. Érkeztek versenyzők Bonyhádról, Dombóvárról Tamásiból, Várdombról és természetesen Szekszárdról. A gyerekek két korcsoportban öt versenyszámban mérhették össze tudásukat, gátfutás, magasugrás, szivacsgerelyhajítás, 600 m és 4 x 1 körös váltófutás szerepelt a programban. Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét láthattunk néhány kiemelkedő tehetségű fiatalt, akik versenyző korosztályba lépve nagyszerű eredményeket érhetnek el akár országos szinten is. Az izgalmas versenyek után az első három helyezett versenyző éremdíjazásban részesült. Bízunk benne, hogy ennek a korosztálynak a képviselői nagy számban vesznek részt következő versenyeinken is.

EREDMÉNYEK (38,5 KB)
Közgyűlés
A Tolna Megyei Atlétikai Szövetség 2010. február 26.-án tartotta közgyűlését Hőgyészen, ahol minden tagegyesület képviseltette magát. A résztvevők értékelték a 2009 év szakmai munkáját és gazdálkodását, összeállították a 2010-es év megyei versenynaptárát, megválasztották a küldötteket, akik a MASZ közgyűlésén képviselik megyénket.
Az „év ifjúsági atlétája” címet Bogdán Annabella és Németh Zoltán szekszárdi atléták érdemelték ki.

Fedett pályás Junior és Ifjúság Országos bajnokság
Budapest, 2010. febr. 6-7.
Az év első országos bajnokságán 56 versenyszámban került sor bajnokavatásra. A versenyre közel 800 nevezés érkezett, köztük Tolna megyei versenyzőké is. A mostoha téli felkészülés ellenére rajthoz álltak az AC Szekszárd, AC Bonyhád valamint az új szekszárdi klub a Szekszárdi AK SE versenyzői. Sajnos dobogós helyezést nem sikerült elérni, miután az elmúlt évek sikeres középtávfutói egyetemi tanulmányaik miatt elhagyták a megyét, a maradók pedig fedett létesítmény híján technikai munkát alig tudtak végezni. A gondok ellenére akadt néhány biztató eredmény és egyéni csúcs.
Jobb eredmények:
Ifjúságiak
Rúdugrás: 8. Lohn Adorján - AC Bonyhád - 340
Hármasugrás: 8. Söptei Tamás - Szekszárdi AK SE - 12.16
Juniorok
Magasugrás: 4. Leicht Viktória - AC Bonyhád - 161
8. Kákonyi Dóra - AC Szekszárd - 145
Magasugrás: 5. Németh Zoltán - Szekszárd AK SE - 194
6. Gujás Bence - Szekszárd AK SE - 180
60 m gát: 5. Gujás Bence - Szekszárd AK SE - 9.22
6. Pilisi Zsolt - AC Bonyhád - 9.39
7. Nagy Márk - Szekszárd AK SE - 9.76
60 m: 7. Bézsenyi Gergely - Szekszárd AK SE - 7.30
200 m: 7. Bézsenyi Gergely - Szekszárd AK SE - 23.38
Távolugrás: 8. Németh Zoltán - Szekszárd AK SE - 644
Súlylökés: 8. Rácz Norbert - AC Szekszárd - 12.70
Első ORFŰI FÉLMARATON
Hungary - Orfű – 2010.04.11. vasárnap
Nyílt egyéni verseny: 21.097,5 Km
(+ Maratonka - kb 5 km, ill. Félmaraton váltó – 2.-3-,4fő)
Hely, Idő: Orfű, Pécsi-tó strand parkoló, 2010.04.11. vasárnap 11.00. óra
Versenyközpont: Pécsi-tó strand parkoló
Pálya: Technikás, aszfaltozott út szintekkel, parti-sétány
Váltóverseny: Max. 4 fős csapatok részére családi -, női -, ffi kategóriában (vegyes csapat ffi–nek számít!)
Nevezés:
Előnevezés félmaratonra:
2010.03.01.-ig: 3.000 Ft
2010.03.02. - 04.01.-ig: 4.000 Ft
on-line: www.triorfu.hu
postán: Szabolcsi Attila 7677 Orfű, Csendes u. 10 (Megj. rovatba: Név, szül. idő, egyesület)
személyesen: Pécsett, az Imperátor Kerékpárszalonban
Helyszíni nevezés:
2010.04.10. 16.00-18.00 és 2010.04.11. 08.00-10.00
félmaraton: 5.000 Ft
maratonka: 800 Ft
váltók: (a 2-3-4 fős egyaránt) 3.000 Ft/csapat
Díjazás:
Félmaraton:
befutó érem, egyedi törölköző és sapka a célbaérkezőnek
a korosztályok dobogósai érmeket kapnak
korosztályok: 15 év alatt,15-17,18-19,20-24, … ,65-69,70 év felett
Pénzdíj:
Női 1-3: 20-15-10e Ft
Ffi 1-6: 25-20-15-9-6-5e Ft
Maratonka és váltók:
minden befutónak sapka, a dobogósoknak érmek
Sorsolás: Fődíj: MTB Kerékpár!
Chipes időmérés letéti díj nélkül!!! (By AGNI – TIMING)
Ingyenes kísérő programok: légvár, ugróasztal, karate bemutató, kötélugró bemutató, stb
Uni Sport Klub (tel: 06/30-9322-407) www.triorfu.hu
KIÍRÁS (114 KB)