Üdvözöljük honlapunkon! Ma 2012. május 18. (péntek), Erik, Alexandrea és Szandra napja van.

RSS 2.0 Feed Atom 0.3 Feed

IV. Baron Von Twickel mezeifutó-versenysorozat (Sötétvölgy)

Írta: Gaál László | 2011. október 31. (hétfő)
Kategória: Atlétikai Szövetség

Szekszárd-Sötétvölgy, 2011. október 29.

Kiválóan előkészített pálya, jó szervezés és igazi napfényes őszi idő fogadta a mezei futó versenysorozat második állomásán a versenyzőket és hobbifutókat a sötétvölgyi gyermektábor melletti tisztáson. Az esemény egyben válogatóverseny is volt a decemberi mezei EB-re készülő futók részére. A válogatóversenynek köszönhetően az ország minden részéből érkeztek versenyzők, és ha már eljöttek, hozták magukkal a fiatalabb korosztályúakat is. A közel 300 résztvevő élvezetes versenyeket vívott, már kirajzolódni látszik, hogy kik pályázhatnak a versenysorozat végén az értékes jutalmakra.

A lányok mini kategóriás versenyében elsöprő szegedi fölényt hozott a verseny, hiszen a dobogó mindhárom fokán a TITÁN SC sportolói álltak. Mivel ők az első fordulóban nem vettek részt, a pontversenyt továbbra is a kaposvári Angmann Viktória vezeti, aki ezúttal a negyedik helyen végzett. A fiúk mezőnyében ismét Horog Ádám futott át elsőként a célkapun, a szekszárdi versenyzőt megszorítani sem tudták ellenfelei. Természetesen a pontversenyt is fölényesen vezeti. A csapatversenyt a Mohácsi TE nyerte az AC Szekszárd és a Dunaszentgyörgy előtt.

A gyermek korosztályú lányok versenyében az első forduló győztese Tonács Dóra és a szintén dombóvári Bessenyei Ágota hatalmas küzdelmet vívott a szegedi Vas Evelinnel, a győzelmet végül az erőteljesebb Dél-Alföldi kislány nyerte. A csapatversenyben is hasonló eredmény született TITÁN, DOVASE, ORTRI lett a sorrend. Az 1999-2000-ben született fiúk mezőnyében nem született meglepetés, Pap Endre (Szekszárdi AKSE) győzött, aki ezen a versenyen talán túl erősen kezdett, ezért a táv végén az erejét jól beosztó Szemerei Levente (AC Szekszárd) erősen megközelítette. A csapatversenyt szoros küzdelemben ismét az AC Szekszárd csapata nyerte.

A serdülő lányoknál erős mezőny jött össze, válogatott versenyzők érkeztek Szombathelyről, Veszprémből, Pécsről, Békéscsabáról, de Tóth Lilit megszorítani sem tudták. Fazekas Gáspár tanítványa továbbra is őrzi veretlenségét. A csapatversenyt másodszor is a dombóváriak nyerték. A serdülő fiúk küzdelme, a lányokéhoz hasonlóan igen színvonalas volt, a serdülő pályabajnokság középtávfutó számainak szinte minden érmes versenyzője jelen volt. A kiélezett küzdelemből az elmúlt verseny győztese, Bertalan Renátó vezette veszprémi csapat került ki győztesen. Az egyéni győzelmet a békéscsabai Zsíros Márk szerezte meg.

Az abszolút kategóriában 10 km-t kellett teljesíteni a mezőnynek, ami nem volt egyszerű az akadályokkal tűzdelt terepen. A nőknél Szekeresné (ORTRI) második győzelmét aratta, a férfiaknál pedig férje Szekeres Attila szerzett 10 pontot.

A válogató verseny 6 km-es távját biztosan nyerte a tavalyi mezei EB junior nyolcadik helyezettje, a két hete Szombathelyen is első tatabányai Szabó Sándor. A nőknél Váczi Lili (Békéscsaba) és Czabula Viktória (VEDAC) diadalmaskodott.

Eredmények (144 KB)

Hozzászólás írása: