SVK-HUN-CZE-SLO-CRO serdülő válogatott viadal
Október 1-én a szlovákiai Nyitra városában rendezték meg a serdülők hagyományos viadalát, melyen az idei évtől már öt ország legjobbjai vehettek részt. Nagy örömünkre az előző évekhez hasonlóan ismét volt Tolna megyei a meghívottak között. A serdülő magyar bajnokságon nyújtott teljesítménye alapján Greschner Dóra és a még csak 13 éves Tóth Lili érdemelte ki, hogy a magyar válogatott tagja lehessen.
A dombóváriak tehetséges középtávfutója úgy érkezett a versenyre, hogy ő lesz a magyar csapat tagja 2000 m-es síkfutásban. Meglepetésre a szövetségi kapitány közölte, hogy Tóth Lili csak meghívott versenyzőként indulhat, mert edzői nyomásra a nála két évvel idősebb lányokat nevezte a hivatalos pontversenybe. A történet igencsak felpaprikázta Fazekas Gáspár edzőt és tanítványát, Lili méltó választ adott a kihívásra és kiváló egyéni csúcsot futva megnyerte a versenyt. Magyar ellenfelei fél perces hátránnyal a 9-10. helyen végeztek.
Greschner Dóra a tavalyi halványabb szereplés után az idei évben sikeresen versenyzett. Hosszú idő után ismét 13 m fölé került súlylökésben, amivel az ezüstérmet sikerült megszereznie. Tarr Imre versenyzője magyar bajnoki címmel és sikeres válogatott versennyel búcsúzott a serdülő korosztálytól.
A válogatott vadalt mindkét nemnél a magyar csapat nyerte.
A pontverseny végeredménye:
Fiúk: 1. Magyarország 218 pont – 2. Csehország 180 p. – 3. Horvátország 168 p. – 4. Szlovénia 122 p. – 5. Szlovákia 108 p.
Lányok: 1. Magyarország 184,5 pont – 2. Csehország 178,5 p. – Szlovénia 156 p. – 4. Szlovákia 146 p. – 5. Horvátország 132 p.
Összesítve: 1. Magyarország 408,5 pont – 2. Csehország 362,5 p. – 3. Horvátország 303 p. – 4. Szlovénia 280 p. – Szlovákia 255 p.
Eredmények:
2000 m
1 Tóth Lili Anna MS – 98 – Hungary-Maďarsko – 6:30,95
2 Ravlič Leonarda – 96 – Croatia-Chorvátsko – 6:35,09 SB
3 Miklóšová Ivona – 96 – Slovakia-Slovensko – 6:38,85
Súlylökés (3 kg)
1 Jelínková Kateřina – 96 – Czech Republic-Česko – 13,25 SB
2 Greschner Dóra – 96 – Hungary-Maďarsko – 13,08 SB
3 Dobrsteinová Aneta – 96 – Czech Republic-Česko – 12,52














2 hozzászólás a "SVK-HUN-CZE-SLO-CRO serdülő válogatott viadal" című bejegyzéshez:
Tisztelt Cikk író!
Ezúton szeretnék gratulálni a 13 éves Tóth Lili eredményéhez. Valószínű, hogy a másik két magyar versenyző teljesítményét sem kell negatív megjegyzésekkel illetni. Az egyik versenyző, még csak 14 éves és pontosan 1 éve atlétizál. Úgy gondolom ezen teljesítmény is kiemelkedő és dicséretre méltó. 1 év alatt utolérni a korosztályát és országos bajnokságot nyerni talán nem becsmérelendő teljesítmény. Legalább mi sporthoz közelálló személyek, aki gyerekek nevelésével foglalkozunk, ne tegyünk ilyen nyilatkozatokat a versenytársakról.
Tisztelettel
Egy, a kislányára nagyon büszke Anyuka
Tisztelt Anyuka!
Olvassa el még egyszer a cikket! Senki nem becsmérelte a lányokat. Én is tiszteletre méltónak tartom az eredményeiket. A szövetségi kapitány magatartása viszont, tudomásom szerint nem volt korrekt.
Hozzászólás írása: